Tudja meg, hogyan alakul ki egy trombózis

575
HOZZÁSZÓLÁS:

Trombózis esetén az érpályán belül a vér bizonyos szakaszon megalvad és az adott érszakaszban meggátolja az áramlást. Általában három okra vezetjük vissza ezt az állapotot, amelynek számtalan ktrombozis-03övetkezménye lehet.

  • Az első ok az érfal betegségében keresendő. Az egészséges ér belfelülete sima, a vérlemezkék nem csapódhatnak ki. A beteg ér felülete gyulladás, roncsolás, kóros elváltozás miatt érdessé válik, ez megkönnyíti az alvadást.
  • Másodszor az örvénylést, az áramlás lelassulását tesszük felelőssé a trombózis kialakulásáért. Ilyenkor az alvadás feltételei javulnak. „Kavargó” áramlás az érpálya hibái (nem a belfelületről van elsősorban szó) miatt alakulhat ki. Például ha szűkület, tágulat, éles megtörés van a vér útjában, akkor az említett szakaszon a véráramlása felgyorsul, lelassul, örvénylik.
  • Harmadszor pedig, a vér összetételének megváltozását tesszük felelőssé az érpályán belüli véralvadásért, vérrögképződésért.

Nemegyszer mindhárom tényező egyszerre észlelhető. Például az az idős beteg, aki lábát töri, és a baleset miatt lefektetik, végtagját gipsszel rögzítik, a következő okok miatt veszélyeztetett(ebb) a trombózis elszenvedésére:

  • A törés helyénél nagy vérömleny van, amely nagy mennyiségű alvadást befolyásoló anyagot szabadít fel.
  • A gipszrögzítés megváltoztatja a vénák normális lefutását.
  • Kiesik az „izompumpa”-működés — a vénás keringés lelassul.
  • Az esetleg sérült, de a baleset miatt feltétlenül igénybe vett nyirokkeringés nem „segít” a vénás áramlásnak, sőt adott esetben pangás miatt rontja a vissza-folyást.
  • A vénafal is sérülhet a balesetnél. Tompa behatásnál is elképzelhető, hogy a véna sima belfelülete reped, folytonossági hiány alakul ki.

Nyilvánvaló, hogy minél hamarabb igyekezni kell a vénás áramlást gyorsítani, hogy valamilyen módon ellensúlyozhassuk a meglevő, olykor ismeretlen tényezők hatását. Tehát mind az operált, mind a balesetet szenvedett beteg korai mozgását (izompumpa) szorgalmazni kell (korai felkelés, torna).

Trombózis kialakulhat minden előzmény nélkül is. Különösen idős, lelassult keringésű betegnél gyakori ez. Fiatalabb betegnél a gondos orvos mindig elgondolkozik: milyen változás hozhatta létre a kóros állapotot. Kutatni kell egyéb okok után is (pl. daganat „vénanyomó” vagy mérgező   hatása, gyógyszerek alvadáskeltő hatása, megerőltető sportesemény, nem észlelt kis sérülés a végtagon stb.)

A fentebb leírtakat úgy összegezhetjük, hogy a trombózishoz vezető három tényező közül egynek a hatását még kivédheti a szervezet, de ha ehhez hirtelen egy második ok, netán harmadik is társul, ugrásszerű változás jön létre, fellépnek a panaszok.

575
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]